Életforrása
Életforrása
Menü
 
Keresztény linkek
 
Látogatók
Indulás: 2006-04-30
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Rövid írások

Doma Zsolt

"A MAGYAR NAPRAFORGÓ"

Csukott szemekkel imádkoztam az összegyült sokasággal együtt, amikor hirtelen egy szobában találtam magam. Egy kétszárnyú nyitott ablak előtt álltam és az elém táruló csodálatos látványban gyönyörködtem. Egy hatalmas tavaszi rétet láttam, rengeteg sok szép, színes virággal. tovább >>>


Doma Zsolt


A magyar "nyáj" jelenlegi szellemi állapota, Magyarország szellemi jelene:

A magyar "juhokon" Saulok uralkodnak, akiket valamikor Isten kent fel (de vannak olyanok is, akiket csak emberek, vagy önmaguk), és hívott el, de engedetlenek lettek, felfuvalkodtak és varázslásba (pl.:manipulálás) estek. Nem szentelődtek meg, nem engedték hatni romlott jellemükre Isten Szellemét és Igéjét, mint kenetet. tovább >>>


Horváth István

Babilon köntöse

Józsué könyvében Izráel népe a pusztai bolyongás után (ami megfelel a mi lélekben való Isten-keresésünknek, amikor napok, szertartások, hagyományok megtartásával, a test sanyargatásával vagy épp dicsekedésével próbáltunk Istennek megfelelni) végre elérkezik Kánaánhoz, vagyis az ígéret földjéhez, hogy elfoglalja azt. tovább >>>


Horváth István

Az elválasztás

A mai időkben egyre inkább látszik egy elkülönülés a keresztények között. Most nem csak a különböző új felekezeteket alapító csoportokról beszélek, vagy azokról a lassan "mozgalommá" váló keresztényekről, akik egyik vallási csoporthoz sem ragaszkodnak, csak Krisztushoz, és egyszerűen csak "keresztényeknek" nevezik magukat (velem együtt).  tovább >>>


Nochta Pál Attila

Itt van a józanság ideje

"És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. " (Jelenések. 13, 16-17)  tovább >>>


Nochta Pál Attila

Isten hívja népét

Most, amikor készítem ezt az írást, annyi nehézséggel és bajjal kell szembe néznünk, hogy a feleségemmel együtt már szó szerint az Úrra várunk, hogy tegyen csodát, hozza el az áttörés idejét számunkra. Hitünk szerint ez hamarosan meg is fog történni, ezért mi eltökéltük a szívünkben, hogy még az eddigieknél is intenzívebben fogjuk keresni az Urat. Úgy tűnik, hogy ezt az odaszánást az Úr is igen komolyan vette, mert az első hosszabb imádkozásom során egy olyan átélésem volt, amely hitem szerint fontos üzenet lehet a mostani időkben Isten népe számára.  tovább >>>


Nochta Pál Attila

Elmélkedés

„Bárcsak leírnák szavaimat, bárcsak följegyeznék egy könyvbe, vas íróvesszővel és ólommal minden időkre kősziklába vésnék! Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más, bár veséim is megemésztetnek.” (Jób. 19, 23-27)  tovább >>>


Nochta Pál Attila

Ami igazán fontos I. rész

Horn Gyulának, Magyarország volt miniszterelnökének, 1999-ben megjelent egy könyve, „Azok a 90-es évek” címmel. Most 2005-ben nekem is eszembe jutnak azok a 90-es évek, amikor óriási átéléseink voltak Istennel. Egy barátom mondta nekem néhány hónappal ezelőtt, hogy a 90-es években rengeteg csoda történt, és ezek közül ő is látott néhányat. Ezt én is elmondhatom. tovább >>>


Nochta Pál Attila

Ami igazán fontos

II. rész Hadd folytassam tovább Jákób életének magyarázatával!

Jákóbról, és persze még más a Bibliában szereplő személyekről is kiderül, hogy Istennek gyakran csak egy bizonyos dolog miatt kellett újra meg újra fegyelmezést alkalmaznia. Ezt a jelenséget felismerhetjük saját életünkben is, persze ha igazán őszinték vagyunk magunkhoz. tovább >>>


Nochta Pál Attila

A megtörtség iskolája

Ézsaiás könyvében ezt olvassuk: „Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.” (Ézsaiás. 57, 15)  tovább >>>

 


Csia Lajos

Óember és újember

Bibliai lélektani kérdés
Egy időben divatba jöttek olyan levelezőlapok és olvasókártyák, amelyeken Krisztus neve alatt ez a szó, "én" egy keresztel át volt húzva. tovább>>>


 David Minor

Fordítsd arcodat a szélnek


Isten Szelleme azt mondja, hogy a Szent Szellem szele söpör végig az egész világon. A Gyülekezet azonban nem képes teljesen felismerni ezt a szelet. Mint ahogy a ti népetek nevet ad a hurrikánoknak, Én is ráírtam az ÉN Nevemet erre a szélre. "SZENTSÉG AZ ÚRNAK" - ez lesz a neve. tovább>>>

 


Írta: ifj.Lehotzky József

Bábel tornya ?? Isten temploma!?

Előszó

E füzetsorozat megírását azért kezdtem el, mert újjászületésem (1985.) óta foglalkoztat az az égető kérdés, mi a baj az Eklézsiában, ami miatt nem látjuk beteljesedni azt az egységet, isteni jelenlétet, erőket, jeleket és csodákat, melyet az Úr Jézus Krisztus megígért tanítványainak, s melyért imádkozott. tovább>>>

vissza>>>

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!